Rengeteg közlekedési baleset történik nap mint nap az utakon és most én is részese lettem egynek. Több, mint 20 éve vezetek balesetmentesen és erre nagyon büszke vagyok. Igyekszem mindig maximálisan figyelni az utakon és ha utasom is akad még körültekintőbb és még megfontoltabb sofőrré válok. Most azonban megtörtént a baj és hirtelen nem is gondoltam arra, hogy mekkora is ez valójában. Egyedül utaztam, a vétkes nem én voltam és szerencsére maradandó sérülés nélkül megúsztam a dolgot. A sérülésekkel szemben azonban jelentős egyéb károm keletkezett a közúti baleset kapcsán. A történtek után csak néhány nappal eszméltem rá, hogy mekkora kiesést jelent nekem az, hogy nélkülöznöm kell az autómat, hogy bérelnem kell egyet helyette és hogy valószínűleg rengeteg egyéb kiesésem is keletkezik abból, hogy egy ideig a papírmunkát kell majd intéznem. Ehhez azonban nem értek túl jól, így szakemberhez fordultam segítségért. Ő alaposan összeírta a károkat, melyek a baleset kapcsán keletkezetek és Ő intézett mindent a biztosítóval. Végül nagy összegű kártérítést kaptam, ami fedezte az összes nem várt kiadásomat.